Rólunk

A Kolumbia Sport Klub Versenykerület 1990-ben jött létre Budapest DK-i részén, valamint a földrajzilag ide kapcsolódó Pest Megye-i településeken működő, postagalamb versenyzéssel foglalkozó egyesületek összefogásával. A valamivel több, mint 100 főt számláló szervezet a “nulláról” építette fel önmagát.

A tagok bíztak vezetőikben, akik egy jobb, korszerűbb jövőt vázoltak fel és megértették az összefogás szükségességét. A kezdeti lelkesedés után sajnos egyesek előtérbe helyezték önös érdekeiket és ez oda vezetett, hogy a pesti egyesületek távoztak a közösségből. Így a taglétszám alig 80 főre csökkent, ám a csapat együtt akart maradni, versenyezni és tettünk is ezért! Rengetek közösségi munkával, kisebb - nagyobb anyagi segítséggel sikerült lendületet adni a fejlődésnek.

Az összefogás eredményeként a régi autónkat lecseréltük egy lényegesen jobb VW LT-55-re, mely egy utánfutóval kiegészülve, jó konténerekkel felszerelve minőségi galambszállítást tett lehetővé. Híre ment a fejlődésnek és a taglétszámunk 4 év alatt 80-ról, 201 (!) főre emelkedett.

Versenyeinket Ausztria és Németország területéről rendeztük. Az igények kielégítésére újabb fejlesztések történtek. 2003-ban, majd 2005-ben 1-1 nagyobb MAN gépkocsit vásároltunk, konténereket építettünk és 2009-re az ország legtöbb galambot röptető kerületei közé kerültünk, 225 tagunkkal. Nemzeti szinten óriási eredményeket értünk el! A Würzburg-i Országos SZUPER KUPA versenyen az indult 8315 galamb közül az első 50 helyezett közül 39 (!) a Kolumbia Kerület tagjainak dúcába érkezett! Az Országos Csapat Bajnokságban a besorolt 3428 csapat közül a 2., az 5. és a 14. csapat is kerületünket képviselte.

2015-ben a Kolumbia fennállásának 25. évfordulóján nagyszabású díjkiosztót rendeztünk. Remek környezetben, nívós műsorral, kiemelt díjazással ünnepeltünk. Az egyébként sem kevés díjtárgyon és a szokásos pénzdíjakon felül plusz 1 millió forint külön díjat adtunk át, 3 a kiemelt verseny győzteseinek. 

Éppen ezekben az években sajnos átrendeződés kezdődött – talán mondhatjuk – az egész magyar postagalambász társadalomban és ez minket sem került el! Idősebb tagjaink közül többen elhunytak, vagy egészségi állapotuk miatt befejezték a versenyzést. Voltak, akik a jó körülmények közül még jobbat remélve más szervezetekbe igazoltak és voltak, akik vélt sérelmeik miatt hagyták el kerületünket. Sok ember, sok kívánság, eltérő elvárások, sok gond. Mindenkinek képtelenség eleget tenni!  Minden szervezet életében vannak ilyen „öntisztulási” folyamatok, amik még hasznosak is mondhatók.

2-3 év alatt a stabil taglétszám „beállt” 150 - 160 fő körülire, így viszont a 2 nagy autó már nem volt gazdaságos. Ezért 2017-ben, vásároltunk egy 3,5 tonnás NISSAN-t, mely jobban szervezhetővé, mozgékonyabbá és gazdaságosabbá tette a szállításunkat, és erre építettünk egy minden igényt kielégítő alumínium konténert. Ma pedig már ott tartunk, hogy újra váltani kellett a gépkocsiparkban. Át kellett térnünk a kisebb, mozgékonyabb, olcsóbb üzemeltetésű autókra. 2024 decemberében megérkezett az újabb autónk egy IVECO. Elkészült az új 56 rekeszes konténer és felújításra került a régi utánfutó is.

Úgy véljük jelenleg minden technikai és anyagi feltétel adott a további sikeres működéshez. Célunk nem csak a versenyeztetés, hanem egy összetartó, szakmailag felkészült közösség építése is fiatal, kezdő galambászok bevonásával. Feladatunknak tekintjük a 2027-ben 145. évébe lépő, szervezett magyar postagalambászat hagyományainak megőrzését és népszerűsítését.

Várjuk minden érdeklődő jelentkezését! Lépj velünk kapcsolatba a megadott elérhetőségeken.